Velence 1958-1974

Magyar sors

Második világháború idején a Bajorországba, Bergstettenbe és Neuhofba menekített magyar királyi állami ménesek amerikai megszállás alatti sorsa a háború befejezését követő hat hét után megváltozott.

Addigi, különös, kedvező helyzetének rosszra fordulása akkor következett be, amikor a területet elfoglaló amerikai hadsereget egy másik amerikai hadsereg váltotta fel. Úgy látszik, hogy annak lett feladata a megszállásuk alatti területen talált alakulatok és intézmények átvizsgálása, azok hovatartozásának megállapítása és a háborús jog alapján kialakult helyzetének rendezése.

Egy szép napon az új hadsereg parancsnokságtól megjelent egy Owens nevű amerikai őrnagy, a mellé segédtisztként beosztott Bilwin nevű lengyel lovaskapitánnyal. Megszemlélték a Pettkó-Szandtner Tibor, nyugalmazott méneskari tábornok, államtitkár, a magyar Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztési Főosztálya főnökének vezetésével ott tartózkodó, három magyar állami ménes, Bábolna, Kisbér, Mezőhegyes kivitt elit anyagát – mintegy 1200 lovat, kocsikat, szerszámokat, régi törzskönyveket és egyebeket, majd kijelentették, hogy ettől a naptól fogva azok felett Owens őrnagy fog korlátlanul rendelkezni.

Egy részeges, az italt mindennél többre tartó amerikai tiszt erőszakoskodásainak és a magyar érdeket mélyen sértő rendelkezéseinek kényszerültünk engedelmeskedni, mint a háborút elvesztett egyik fél, fogságban lévő tisztjei. A vele jött lengyel Bilwin Magyarországon, Kis-toronyban, Erdélyben született 1908-ban, mint a régi császári és királyi hadsereg egyik idegen származású huszárőrnagyának gyermeke. Talán rosszul még beszélt is egy keveset magyarul, de tagadta azt. Angolon kívül legfeljebb rossz németséggel társalgott velünk a legszükségesebbekről és csak a legénység magyar jelentését látszott nagy néha megérteni. Éppen olyan szeszimádó, mint a gazdája, egyénisége és jelleme alkalmat adott arra, hogy bennünk, magyarokban a hagyományos magyar-lengyel szimpátia és jó barátság minden eddigi érzelmét megváltoztassa.

Lassanként átrendezték az egész ló-anyagot. Összeszedték a Németország más-más vidékére menekített és különböző magyar méntelepekhez tartozó országos fedező méneket, herélteteket, öregebb, de még használható méneket agyonlövettek. A mindezen rendelkezéseik ellen tiltakozó Pettkó-Szandtner Tibort félreállították, a telep takarításának felügyeletét bízva rá. Legjobban még Adolf Iván alezredest, kisbéri méntelepparancsnokot tűrték el, aki kihasználva az ital iránti vonzalmukat kínálgatta és itatta őket, így remélve náluk érdekeinknek megfelelőbb intézkedéseket elérni, de vajmi kevés eredménnyel.

Pár hónap után, kétségtelen hozzáértéssel kiválogatták a körülbelül hetven legjobb mént és több kancát, kivitték Amerikába, s a többi anyag legnagyobb részét elárverezték, leginkább a német parasztság részére. Ezeket én feljegyeztem, a listát átadtam a minisztérium lótenyésztési főosztályának, amint hazajöttem. Ez talán segítség volt a lovak későbbi, magyar részről való összeszedésében. (Később írásbeli elismerést kaptam érte a hazahozatali kormánybiztostól!) Amerikába kerültek legjobb angol telivéreink, a magyar lovak krémje. Taj-Ak-Bar, Manamed, Honpolgár, Fenék V stb. és még sokan. Sohasem kerültek vissza. A legszebb kocsikat és szerszámokat is bevagonírozták, köztük az életét ennek szentelő Pettkó-Szandtner Tibor kiváló gyűjteményének magántulajdont képező, legszebb, pótolhatatlan darabjait is. Ezért ő az éppen megtalált Bilwinnél tiltakozott is, hivatkozva arra, hogy azok nem állami, hanem magántulajdon tárgyát képezik.

Pár órával később Bilwin társaságában megjelent Owens az éppen ebédelő Pettkó-Szandtnerék lakásán, a szokása szerint most is talán kissé gőzös állapotban. Kérdőre vonta a Magyar Királyság államtitkárát, hogyan mer ő szót emelni kocsijának és szerszámainak elszállítása ellen. Kétségbe vonva magántulajdon voltukat. A szóváltás hevében a gumibotjával hadonászó Owens Szandtner arcába vágott úgy, hogy orra vére eleredt és az erős, magas termetű férfi a pamlagra esett. Erre a finom lelkű, egyébként szelíd felesége, mint egy tigris nekiugrott Owensnek, s többször arcul ütötte őt. Szegény Tibor utána többször mosolyogva emlegette, milyen elégtétel volt ez neki, aki a győztes hatalom katonáját mégsem üthette volna meg, komolyabb következmények nélkül. Így is letartóztatták őt és autóval a donauwörthi börtönbe hurcolták. Másnap, úgy látszik kialvás után, józanabbul, esetleg Adolf Iván közbenjárására, mégiscsak szabadon engedték, de kitiltották a ménesek területéről. A közeli Buchdorfba költöztették. Ott búcsúztam tőlük eljövetelemkor. (Szerző)