Régen, 1981-ben, lovas körökben terjedt egy suttogó, kósza hír, hogy a hollandiai Gravenhagéban elhunyt egy idős magyar huszár, aki korábban megszállott hittel oktatta ülésbiztonságra, a „váll, a csípő és a sarok egyvonalban” alapszabályra az újraindított Spanyol Lovasiskola növendékeit és a mezőhegyesi csikósgyerekeket.

A belső „igény-kötelmem” Hazslinszky-Krull Géza lovas-mivoltjának keresgetésére kényszerített – miközben az Ürbő-pusztai Nagyalásonyi kúria gyakori vendégeként a milliónyi relikvia között ismét rátekintettem – és most rákérdeztem – egy „pasztell” lovas képre. (Damaszkin István, Stabilo-Kastel ceruzarajz). S kiderült, hogy a levadot bemutató lovas, Hazslinszky-Krull Géza a család barátja volt…

A folytatás előtt tekintsünk a képre, és idézzük fel a levade kőbe vésett szabályát: „A hátulsó ízületek viselik a ló és lovas egész súlyát. A ló hátulsó ízületeiben annyira meghajlik, hogy csánkjai csaknem a földet érik. A ló eleje az alkarhoz húzott alszárakkal annyira emelkedik, hogy hátának vonala a talajjal mintegy 45 fokos szöget alkot. Ebben a helyzetben szoborszerűen kitart. A lovas felsőteste merőlegesen marad a földre.” Lovas-nosztalgiázásra is alkalmas pillanat!

A komor és nehéz 1950-es években is szerény, de kitűnő „házat vezető” Babszi néni (Ő Nagyalásonyi Gyuláné, Foltényi Rafaella) közel 60 év távlatából is élénk emlékezettel idézte fel az egykori huszártiszt alakját: „A legkitűnőbb modorú ember volt, akit ismertem, kéthetente volt – vasárnapi ebédvendég – orosházai házunknál. Mezőhegyesről átjőve, friss, bölcs és tanulságos lovas történetekkel szórakoztatta családunk megszállott férfi tagjait, és férfiasan bűbájos modorával engem is elvarázsolt. Szép órákat hozott a szomorú években!”

S most tekintsünk a „legkitűnőbb modorú” ember példaértékű életútjára. Hazslinszky-Krull Géza az elmúlt, viharos század nyitányán, 1900. február 27-én született Budapesten. Apai neve elé felvette édesanyja családnevét, és unokaöccsével, Hazslinszky Zoltánnal párhuzamos lovaskarriert futott be. A kijelölt katonai pályán az egyik legképzettebb lovas huszár, úgynevezett iskolalovas volt. Ebbéli karrier-ívét Bécsújhelytől, Örkénytáboron, a Bécsi Spanyol Lovasiskolán, a Budavári Lovas Spanyoliskolán és Mezőhegyesen át, a hollandiai „királyi lovagló tanárságig”, a szakmai közmegbecsülés kísérte.

Alább a közbülső életpálya „állomások” sűrítményei. Az örömei, ill. a bánatai között a mindig lóhoz kötött reménysugarak voltak a kivezető utak fogódzói számára:

• Ludovika, hadnagyi kinevezés (1920);
• Huszár főhadnagy (1923);
• Equitacio Nyíregyházán (1923-25);
• Örkénytábor, Lovagló és Hajtótanárképző Iskola (1926-29);
• Századosi előléptetés (1929);
• Bécs, „továbbképzés” a Spanyol Lovas-iskolában (1930);
• Örkénytábor, lovaglótanár, olimpiai kerettag, Spanyol Lovas-iskola indítás (1931-40);
• Budapest, lovas testőrtiszt (1940-44);
• Budavár Spanyol Lovasiskola, parancsnok (1940-43);
• Őrnagyi kinevezés (1941);
• Don-kanyar, huszárszázad parancsnok, MÉR Lovagkereszttel, hadiszalagon kardokkal kitüntetés (1942);
• Alezredes rendfokozat (1942);
• Budavári Lovas-testőrség parancsnoka (1943-44);
• “Nyilas-fogság”, a tűzharcos Palota-védelem parancsnokságáért (1944);
• Bábolna, méneskari parancsnok (1944);
• Szilsárkány, „Örkényi Lovagló és Hajtótanárképző Iskola” parancsnoka (1945);
• Szovjet hadifogság (1945-48);
• Nyugállományba helyezés (1948);
• Lefokozás, kitelepítés Hortobágyra, sertésgondozó (1952-53);
• Mezőhegyes, lovas-edző (1953-59);
• Hága (legális útlevéllel), „Holland Királyi lovagló tanár”, szövetségi szakfelügyelő (1959-71);
• Nyugdíjas, a Holland Becsületrend kitüntetettje. (1971-81).

Ennyi egy példaértékű lovas szakember „dióhéjba gyömöszölt” és változatos életútja, akit a feledés homályából – talán – kiemel és életét élteti tovább egy kocsányos tölgyfa Karádon, a „jövőt-hívő” lovas-zarándokokat várva.

Ürbő-puszta, 2011. április 21. Váczi Ernő