vitéz Nagy Kálmán ny. huszárezredes

Vitéz Nagy Kálmán nyugállományú ezredes 1909. december 8-án született Nyíregyházán, polgári családban. Édesapja gyógyszerész, nagyapja táblabíró volt, Hajdúságból származtak. Egyik dédapja az 1848-as szabadságharcban lovas nemzetőrként szolgált, szépapja pedig a napóleoni háborúban Nádor huszárezred kapitánya volt. A 7 nagybátyja közül akadt gyalogsági hadtestparancsnok, hadbiztos tábornok, pap, mérnök és kereskedő.
Iskoláit Budapesten, a Bocskai István Reáliskolai Nevelőintézetben (Magyarországon nem lehetett Trianon után nyíltan katonaiskola), majd a Ludovika Akadémiát végezte el, 1931-ben avatták tisztté. Az első bécsi döntés után, a Nádasdy huszárezred kötelékében Fülek, Losonc és Rimaszombat után Kárpátaljára, Munkácsra vezényelték. Az ezredet 1940-ben Nagyváradra átirányították, miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, Magyarország pedig kényszerűen belépett a II. Világháborúba. Az 1. lovasdandár kötelékében Ukrajna felé 1941-ben lépték át a határt lovaikkal, állandó esőben, embertelen körülmények között és fenyegetettségben értek a frontvonalba. Ütközetek követték egymást az oroszokkal, többek között részt vettek az umanyi csatában is, ahol két orosz hadsereget – csoda módra – körülzárva tartottak (5000 lovassal; 103e. orosz hadifogoly!). Bátor harci viselkedéséért „Signum Laudis” kitüntetést kapott. A huszár hadosztályt 1944-ben még kegyetlenebb helyre, a Pripjaty mocsarakba vezényelték, ahol közvetlen huszártársaiból is nagyon sokan hősi halált haltak. A keserves visszavonulás is sok vérvesztességgel járt (10%). Harcolt huszárjaival az Alföldön, Dunántúlon, a Balaton körüli stb. csatákban, végül amerikai hadifogságba esett Ausztriában, mint százados.

Az amerikai hadifogságból 1945. október 15-én tért haza, de rosszakaratú feljelentésre november végén a hazai „katonapolitikai osztály” háborús bűnösként letartóztatta, a börtönben (Budapest, Markó u.) lehetetlen körülmények közé került. A bíróság 9 hónapnyi vizsgálati fogság után felmentette. „B” listázták, a hadseregből eltávolították, elvesztette minden jövedelmét, jó ideig földmérőként dolgozott. Miután az újabb békediktátumot követően napirendre került a hadseregfejlesztés, önként jelentkezett és a honvédség tagja lett 1948-ban.
A Honvédelmi Minisztériumban a szolgálatát őrnagyi rangban kezdte meg, katonai referensként hadtörténettel és katonai irodalommal foglalkozott, majd 3 katonai folyóiratot alapított és szerkesztett. Segédkezett a Hadtörténeti Múzeum és Levéltár romokból való újrateremtésében és részt vett a Hadtörténeti Könyvtár megszervezésében. Hadtörténeti kutatóként történész-írói munkát végzett. Rendszerességgel publikált, főként az 1948/1949-es szabadságharc hadi eseményei kerültek figyelme középpontjába.

A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hadtörténeti tanszékének helyettes-vezetőjévé nevezték ki 1956. október 1-én, ahol hadtörténeti tankönyvek megírásával és szerkesztésével foglalkozott.

Még a háború alatt Rimaszombaton 1943. október 6-án a második világháborúban Don mentén elesett huszároknak hősi emlékművet (öt méter magas, tetején ég felé mutató bronzkard) állított, amely ma is látható. A szoboravatáskor mondott beszédét is vádpontként állították vele szembe, abban a (2.) perben, amit alapvetően Mindszenty József hercegprímás ügyében indítottak ellene 1958-ban.

A hercegprímás életét mentette meg 1956. november 4-én, amikor a Parlamentből – saját életét is kockáztatva – tömeges szovjet harckocsik között áthaladva, a magyar katolikus egyház elismert vezetőjét az Amerikai Nagykövetségre menekítette át és aki így nem lett a kommunizmus áldozata.

Megtorlásként 1958- ban első fokon 15 évre, másodfokon 1959-ben 8 évnyi börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, majd 62 hónap után 1963. március 26-án, amnesztiával szabadult. Családját a budapesti Attila körúti lakásából 1959-ben, teljesen törvénytelenül, kilakoltatták a Dembinszky utcába. Lányait soha nem engedték továbbtanulni, egyetemet nem végezhettek.

Szabadulása után a budapesti Zrínyi Nyomdában nyomdai korrektorként dolgozott 1964-től 25 éven át, közben 30 történelmi filmben szakértősködött. Szakírói publicisztikái mellett, a rendszerváltás után három hadtörténelmi könyve jelent meg 1990 és 2000 között. Így „Magyar huszárok a II. Világháborúban” (1990); „Két tábornok: Vetter és Vattay élete, kora, hadművészete” (2000); és „A Honfoglalás korának hadtörténete” (2007) című kötetei. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület tagjaként Kárpát-medence szerte tartott sikeres előadásokat a Honfoglalásról. Aktívan vett részt 1983-tól a Sárvári Huszármúzeum létrehozásában, gyűjteményének előmozdításában.

A rendszerváltoztatás után 1990-ben rehabilitálták, és nemcsak a becsületét állították helyre, hanem egyúttal nyugállományában előléptették, ezredesi rangfokozatot kapott. Munkássága elismeréséül a honvédelmi miniszter a Honvédelemért Érdemrend I. fokozatával tüntette ki, lakóhelyén pedig 2004-ben Budakeszi díszpolgára lett. 2009. szeptember 26-án, 100. életévében avatták vitézzé.

Fáradhatatlanul tanította az ifjúságot a huszárság történetére, a haza szeretetére. Fontosnak tartotta a huszárok emlékének és szellemiségének megőrzését, különösen az ifjúság szívében. Támogatta az alakuló és a huszárság emlékeivel foglalkozó civil szervezeteket is. Így a Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság (MHLHT) megalakításában és aktivizálásában nagyon sokat segített, később is mint a Társaság tiszteletbeli elnöke. Bensőséges kapcsolatot ápolt az elnökséggel, aktív tagjaival.

Életének utolsó éveiben gyakran tartózkodott Vanyarcon, az MHLHT jelenlegi elnökénél, Lóska János ménesgazdánál. A jelentős kisbéri-ló törzstenyészetben mindig szívesen látták. A ló szeretete és öröme idős korában sem hagyta el. Néha még nyeregbe is „felkéredzkedett”!

Vitéz Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes 101. életévében 2010. szeptember 21-én hunyt el. Családja és nagyon sok tisztelője kísérte el utolsó útjára, a Budakeszi Temetőben. A Honvédelmi Minisztériumot Fodor Lajos vezérezredes, államtitkár és a MHLHT elnöke képviselte. A búcsúztatás katonai tiszteletadással, a huszárhagyományőrzők díszes képviseletével, koszorúzásával zajlott le.

Budapest, 2022. december 20. (dr. Zsilinszky László)